A Lord együttes története

 

 

1972-ben, Vida Ferenc basszusgitáros és Sipőcz Ernő énekes találkozásából megszületett a Lord. Az első dal, a Rakétamotor 1978-ra datálódik. A 80-as évek elején született meg a ,,Lord együttes himnuszának" is nevezett Vándor című szám. Tagcserékben nem szűkölködött a zenekar az évek során. Sipőcz Ernő helyére Pohl Mihály érkezett, akinek különleges, egyedi hangja arra ösztönözte a zenészeket, hogy egy új hangzásvilágot megálmodva változtassanak a dalokon. Balogh József nagysimonyi költő-tanár elvállalta a dalszövegek megírását, felfrissítését. 10. születésnapját a Szombathelyi Művelődési és Sportházban ünnepelte az együttes. Vida Ferenc pedig a Városházán a zenekar munkásságát elismerő kitüntetést vehetett át.

 

Sorra születtek a dalok és megjelent az első lemez is (Lord Big City Lights). Kozma Gábor: Lord rock sztori címmel könyvet írt a zenekarról és a műfajról. A Vas megyei sajtóban is egyre gyakrabban lehetett hallani az együttesről. 1986-ban jelent meg első magyarországi kislemezük, az Akarom őt! - Tépett álmok, amely óriási sikert aratott. Népszerűségük egyre nőtt: megalakult az első Lord-klub, az Országos Lord Levelező - Rajongó Klub, valamint a budapesti Lord Klub. Újabb róluk szóló kiadvánnyal büszkélkedhettek: Kozma Gábor Lordolgok címmel írt könyvet a zenekarról.

 

Az ablak bezárásához kattints a képre

Egy régi koncertfotó Erős Attiláról (1988)


1988-ban Mészáros Gábor távozott a zenekarból, helyét a humoráról és zenei zsenialitásáról ismert zenész - szerző Gidófalvy Attila vette át. Az első Magyarországon megjelenő albumuk Szemedben a csillagok címmel látott napvilágot. A következő Lord-lemez a Ragadozók. 1990-ben újabb album: Lord 3. címmel. 1993-ban a Lord zenéjének megálmodója, életben tartója, és második frontembere, Erős Attila távozott az együttesből. A tagcsere ellenére nemsokára új albummal jelentkeztek Olcsó és ügyes címmel. 1995-ben Vida Ferenc kiadója megjelenteti a régi Lord együttes dalainak összeállítását, amely a Fehér galamb nevet kapta. 1996-ban egy koncertlemezzel rukkoltak elő LORD Live 1-2. címmel.

 

A 90-es évek végén elcsendesedett az élet a Lord háza táján, keveset koncerteztek és a médiában sem lehetett róluk hallani. A csend oka: 2000-ben ismét színpadra lépett az Erős Attila, Gidófalvy Attila, Gyurik Lajos, Pohl Mihály, Vida Ferenc felállású Lord. Az eredetileg tervezett egy koncertes visszatérés sikere annyira nagy volt, hogy némi fontolgatás után a folytatás mellett döntöttek. Ezekben az időkben a média is sokat foglalkozott a Lord újraéledésével.

 

2002-ben információs lap indult az interneten LORDINFO néven. Megjelent új albumuk, amely a Lord 2002 nevet kapta. 2004-ben a budapesti Wigwam Rock Klubban megrendezett Arany Nyíl Rock Gálán és Díjátadón a Lord együttest nagy öröm érte, hiszen a közönségszavazatok alapján az év életmű díjasa lett a zenekar. Nézeteltérések miatt Vida Ferencnek el kellett hagynia a zenekart, helyére Apró Károly (Frenkie) került. Vida Új Lord együttest alapított, viták folytak a zenekari név birtoklása körül - aztán elcsitult a vihar: a Lord megy tovább a maga útján, a másik csapat pedig Vida Rock Band néven igyekszik megkapaszkodni a rockmezőnyben.

2006-ban beindult a Lord hivatalos honlapja (www.lordzenekar.hu). Még ebben az évben a Wigwamban kiosztották az Arany nyíl díjakat: Gidófalvy Attila lett 2005. legjobb billentyűse. Megjelent új lemezük is: Kifutok a világból címmel. A lemezbemutató koncert anyagát dvd-n rögzítették. A Lord együttes a 2006. évi Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi díját vehette át, ilyen jelentős díjat még nem kapott rockzenekar.

2007-ben a budapesti Wigwam Rock Klub közönségszavazásán a 2006.év koncertje díjat vehették át. Tavaly még más jelentős elismerésekben is részesültek: Erős Attila, a Lord alaptó tagja kapta a Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj II. fokozatát ,,a rockzene területén végzett kiemelkedő, több évtizedes tevékenységéért". A Lord együttes jelenlegi formációjában zenélő tagok közül ő az egyedüli, aki a zenekarba lépése óta (1979) Szombathelyen él. Az Lord megalakulásának 35. évfordulója alkalmából 2007. december 28-án ,,Rocklevelet" vehettek át az együttes tagjai ,,Szombathely város zenei életében betöltött szerepükért".

*****

2010-ben a zenekar új lemezzel jelentkezett, amelynek címe: Örökké. Ezen 13 vadonatúj, modern hangzású, de stílusában megszokott, ízig-vérig hard rock nóta hallható. Várhatóan legalább akkora siker lesz - vagy talán még nagyobb - , mint a 2009-ben megjelent dupla válogatás cd 34 dallal, köztük néhány ritkasággal, új hangzásban, újra rögzítve. Mindkét album megrendelhető a csapat hivatalos honlapján, a http://www.lordzenekar.hu -n vagy a http://www.lordinfo.hu -n.

 

 

 

Nagylemezek:

Big City Ligts, 1985 (Ausztria)
Szemedben a csillagok, 1988
Ragadozók, 1989
Be The Light, 1989
Lord 3., 1990
Lord-Best of...(válogatás), 1990
Az utca kövén, 1992
Olcsó és ügyes, 1993
Lord Live I-II, 1997-1998
Lord 2002., 2002
Kifutok a világból, 2006
Szóljon a Lord!, 2009

ÚJDONSÁG:

Örökké (2010)

Kislemezek:

Lord, 1986

Maxi:

Be the Light  (angol nyelvű), 1989

Naptár
Diavetítő
Szavazás
Melyik volt az utóbbi évek Lord-bulija Csongrád megyében?
Csongrád (2003)
Hódmezővásárhely (2007)
Szeged (2008)
Makó (2010)
Linkajánló